Rehabilitáció, leszázalékolás, rokkantnyugdíj

Ma már viszonylag ritkán találkozunk ezekkel a szavakkal a hivatalos intézményekben, de a köznyelvben még aktívan élnek ezek a fogalmak. Aki személyi sérülést szenved, vagy munkahelyi baleset, vagy közlekedési baleset miatt, az azonban megismerkedik olyan szavakkal is, hogy “megváltozott munkaképesség, komplex minősítés, rehabilitáció, ellátás stb. Mit kell tudni ezekről a fogalmakról dióhéjban?

Az a baleset során a megváltozott munkaképességűek számára az államtól igényelhetünk támogatást, azonban ez jelentős energiánkba kerül. A rehabilitáció is éppen elég időnket, energiánkat (nem ritkán pénzünket) emészti fel, ezért fontos, hogy éljünk lehetőségeinkkel.

Lehetőségünk van személyesen megjelenni a felülvizsgálaton, de egyes esetekben elég a dokumentumainkat is beküldeni és nem szükséges megjelennünk a vizsgálaton. Ez az állapotunkkal és a korábbi vizsgálatainkkal van összefüggésben.

Akkor kell megjelenni személyesen a vizsgálaton, ha az igénylő állapota, egészségkárosodása nem állapítható meg egyértelműen a papírokból. Rendszerint ehhez az igénylőnek kell ellátogatnia a bizottsághoz, egyes esetekben azonban a támogatást kérő otthonában is lehetőség van ezt a vizsgálatot lefolytatni.

A vizsgálóbiztottság legalább négy főből áll (két orvosszakértő, szociális szakértő, foglalkozási-rehabilitációs szakértő).

Mit vizsgálnak a rehabilitáció előtt?
  • egészségi állapot felmérése
  • rehabilitáció lehetősége
  • rehabilitáció mértékének, szükségességének megállapítása
  • rehabilitáció jellegének, irányának véleményezése
  • javaslattétel az ellátás típusára

A vizsgálat egy rehabilitációs és szociális szakértői interjúval kezdődik, amely során a rehabilitáció jellegén túl megállapításra kerül, hogy milyen foglalkoztathatósággal bír a páciens (képzettségek, életpálya, tapasztalatok, korábbi munkahelyek, érdeklődés, terhelhetőség, lehetőségek és akadályozó tényezők).

Fontos tényezővel bír ugyanis a munkaerőpiaci elhelyezkedés szempontjából a hivatalosan igazolható jellemzőkön túl a kommunikációs képesség, motiváltság, családi háttér, emberi kapcsolatok minősége, mobilitás stb.)

Mekkora segítséget nyújt az orvosszakértői vizsgálat?

rehabilitációAmennyiben olyan személyi sérülés ért minket, ami időszakosan, vagy tartósan hatással van állapotunkra és mindennapjainkra, akkor a vizsgálat az alapja szinte mindennek.

Nem csak a rehabilitáció szempontjából fontos, hogy legyen egy megfelelő orvosszakértői eredményünk.

A rehabilitáció kétség kívül az egyik legfontosabb segítség a bajba jutottak szempontjából, hiszen az gyógyuláshoz és a betegségünkkel való együttéléshez is elengedhetetlen a megfelelő rehabilitációs tevékenység.

Állapotunktól függően lehet, hogy mi, otthon végezzük ezt, vagy szakember segít nekünk (például gyógytornász), esetleg egy rehabilitációs intézet gárdáját és felszerelését vesszük igénybe.

De ott vannak az anyagi tényezők. Sajnos ma Magyarországon nem mondhatjuk, hogy megfelelő minőségű támogatást kapnak a rászorultak. A támogatásokat nagyon szigorúan szabják meg, továbbá a legtöbbször csak jelképes összegről beszélünk.

KÁRTÉRÍTÉS és REHABILITÁCIÓ

Ha munkahelyi baleset, közlekedési baleset, munkabaleset, üzemi baleset stb. történik velünk, akkor nem csak rehabilitáció iránti igényünket nyújthatjuk be, hanem kártérítés után is folyamodhatunk.

Ehhez nem csak orvosi szakvéleményre van szükségünk, hogy mekkora kár ért minket, hanem fontos bizonyítanunk is, hogy a baleset nem a mi hibánkból történt.

Az kártérítések ügyében általában a biztosító illetékes megfelelő díjat fizeti a károsult részére. Azonban ez sok esetben nem történik meg. Ilyenkor tud pótolhatatlan segítséget nyújtani egy kártérítési szakértő.

   

Amennyiben kártérítési szakértőhöz fordulunk, akkor az alábbiakat tapasztalhatjuk:

  • Több időnk marad: mivel a szakértő eljár helyettünk minden olyan ügyben, amihez nem elengedhetetlenül szükséges a károsult személyes jelenléte.
  • Nem hibázunk: sok kérelmet, beadványt kell írnia egy károsultnak, hogy megfelelő mennyiségű kártérítés legyen számára megítélve, azonban ez komoly jogi tudást igényel. A kártérítési szakértő ebben nyújt pótolhatatlan segítséget.
  • Nem csapnak be minket: a biztosító és a vétkes fél érdeke, hogy megvezessenek minket, hogy minél kisebb kártérítést kelljen kifizetniük. Azonban egy felkészült kártérítési szakértő az utolsó betűig ismeri a törvényt és a jogainkat, ezért nem lehet olyan kellemetlen meglepetésben részünk, hogy a biztosító félretájékoztat minket, vagy információkat tart vissza.
  • A maximális összegű kártérítést fogjuk megkapni: sajnos általános panasz, hogy a biztosító minél gyorsabban próbálja elsimítani az ügyet és felajánl egy névleges összeget. Amennyiben ezt elfogadtuk és aláírtuk, akkor már nincs lehetőségünk magasabb összegű kártérítéshez hozzájutni. Azonban egy kártérítési szakértő meg tudja állapítani, hogy mennyi lenne az a méltányos összeg, amelyet követelhetünk a biztosító és a vétkes fél részéről és képes ezt az összeget akár bírósági eljárás során is kikényszeríteni.

Ha egy baleset történik velünk, akkor minden segítséget meg kell ragadnunk. Legyen ez rehabilitáció, anyagi, orvosi segítség, vagy egyéb kedvezmény. Ez nem csak számunkra nyújt könnyebbséget, hanem családunk, barátaink válláról is sok teher lekerül. A nehéz helyzetben néha nem könnyű új szituációkban is megállni a helyünket, de ha kellően kitartóak vagyunk, akkor sikert érhetünk el!

Önt is baleset érte?
Szeretne maximális összegű kártérítést szerezni?
Jelentkezzen most és szakértőink segítenek Önnek!

Jelentkezem az ingyenes szakértői konzultációra!