Halálos közlekedési baleset

“Férjem motorbalesetben hunyt el. Két kiskorú gyermekemet egyedül kell nevelnem ezután.” M. Ildikó

Hatalmas tragédia ér egy családot, amikor a hozzátartozójuk egy értelmetlen közlekedési balesetben veszti életét. Sajnos a szigorúbb közúti szabályozások ellenére a halálos kimenetellel járó közlekedési balesetek nem csökkennek. Szörnyű, de a közlekedési balesetben elhunytak sok esetben áldozatok, hiszen gyakran más hibájából veszítik el életüket.

Egy óvatlan pillanatban bekövetkező súlyos baleset akár egész családokat tönkre tud tenni. A következményei igen sokfélék lehetnek egy halálos közúti balesetnek. A házastársat, szülőket és gyerekeket is egyaránt megviseli a tragédia. Az esetek többségében azonban nem csak hatalmas érzelmi veszteség, hanem súlyos anyagi hátrány is éri a családot.

Egy ilyen tragédiát nem lehet jóvá tenni pénzzel, ugyanakkor az anyagi károk enyhítése is fontos szempont. A jogos kártérítéshez viszont csak ritkán jutnak hozzá a családtagok. A biztosító sajnos a saját érdekeit nézi és nem, vagy csak alig szeretne fizetni. Nagyon fontos tehát, hogy a tragédia után ne károsítson meg minket a biztosító is azzal, hogy kevesebb kártérítést ad, mint arra jogosultak lennénk.

Sok esetben a biztosítók csak töredékét fizetik ki a jogos kártérítésnek, ezzel akár millióktól is megfosztják meg a rokonokat!

Halálos közúti baleset esetén miben segít egy szakértő?

Minden esetben kérjük szakértő segítségét, aki magabiztosan segít kiigazodni a jogszabályokban és tisztában van a résztvevők jogaival és kötelességeivel!

A közlekedési balesetben kiemelt fontosságú megállapítani, hogy mi okozta a tragédiát, ki a felelős. Sajnos sok esetet említhetnénk, amikor a baleset jegyzőkönyvét pontatlanul vették fel, és nem a valóságnak megfelelő adatokat írták bele. Ez olykor figyelmetlenségből adódik, viszont néha a felelősség elhárítása végett. Egy rosszul felvett jegyzőkönyvön akár milliók is múlhatnak, továbbá az elhunyt emlékét is besározhatják vele.

Tudta, hogy a kártérítés összegét meghatározza az elhunyt életkora, a bekövetkezett anyagi veszteség, a temetési költségek és utazási költség is?

Ezen kívül az elhunyt által eltartottak számára megítélhető még a tartáspótló járadék. Ez abban jelent segítséget, hogy a károsultak a baleset előtti életszínvonalukon tovább tudjanak élni. Erre a járadékra jogosult lehet gyermek, szülő, házastárs is.

Éppen ezért fontos, hogy halálos közlekedési baleset megtörténtekor konzultáljunk egy szakértővel, hogy mire kell figyelni, mik a jogaink és mi a kötelességünk. Egy baleseti jogász szakértelme és tapasztalata több esetben több millió forintot jelentett.

Ha Ön bizonytalan a kártérítés összegét, illetve az eljárás folyamatát tekintve, kérje ingyenes tanácsadásunkat! Ne feledje, hogy a kártérítés nem ajándék vagy alamizsna, hanem jogosan jár!

Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy segíthessünk kártérítési igénye érvényesítésében! Kérjen ingyenes konzultációt!

Igen, visszahívást kérek!