10+ év speciális tapasztalat a kártérítésben

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

Hihetetlen kártérítési perek a tengeren túlról

2,9 millió dolláros kártérítés, mert túl meleg a kávé?

Az Egyesült Államok elkényeztet minket a különös, felháborító, vicces, igazságos és igazságtalannak tűnő kártérítési perekkel. Ezért nem is meglepő, hogy ott külön televíziós műsorszám, hogy pereket közvetítenek, illetve egy-egy bírónak, ügyvédnek már-már kész rajongótábora van.

kártérítési perekAbszurd kártérítési perek előtte is voltak, de a 90-es években emelkedtek reflektorfénybe ezek az esetek. Az apropó Stella Liebeck esete volt, aki a McDonald’s étteremláncot perelte be, mert a forró kávét magára öntötte és égési sérüléseket szerzett. Stella valóban komoly személyi sérülést szerzett és az esküdtszék előtt azzal érvelt, hogy a poháron nem volt feltüntetve, hogy a forró ital égési sérüléseket okozhat.

Stella Liebeck végül győzött és magas kártérítési összeget ítélt neki a bíróság (a majdnem 3 millió dollár helyett végül “csak” 600.000 dollár ütötte a markát. Stella ezzel nem csak rendkívül magas összeghez jutott, hanem a példája kapcsán létrehozták a Stella-díjat.

A Stella-díj természetesen azért jött létre, hogy kigúnyolja az amerikai jogrendszert, minden esetre egészen hihetetlen történetekkel találkozhatunk.

Jessie Ingram házába rövid időn belül háromszor is betörtek, ezért Ingram úgy döntött, hogy megerősíti háza védelmét. Áramot vezetett háza ablakaiba, amit külön figyelmeztetéssel is ellátott.

Amikor egy óvatlan betörő negyedszerre is kiszemelte Ingram házát, ahol áramütés miatt halálos baleset érte. Ugyan a rendőrség nem találta szabálytalannak Ingram óvintézkedését (az USA-ban sokkal megengedőbbek a személyes tulajdon védelme iránt, továbbá figyelmeztetéssel is ellátta a veszélyes területet), de a betörő családja mégis kártérítést követelt.

Időközben Jessie Ingram is elhunyt, a kártérítési pert ennek ellenére lefolytatták és a bíróság a betörő családja számára hozott kedvező ítéletet. Ingram családjának tehát 60.000 dollárt kellett kifizetnie a betörő családja számára.

Kártérítési perek a levegőben

kártérítési-per-repülő

A légiszállítással foglalkozó cégek számára nem ismeretlenek a kártérítési perek. Sok csomag elkeveredik, megsérül. De vannak ennél érdekesebb történetek is.

testi-lelki kínokat komolyan veszik az Egyesült Államokban. Erre hivatkozva már pereltek be gyorséttermet, mert kevés szalvétát kapott a rendelése mellé. De Philip Shafer ügyvéd kártérítési pere is vet fel kérdéseket.

Shafer azért perelte be a Delta Airlines légitársaságot, mert a repülés során egy testes férfi mellett ült, akivel a repülés során folyamatosan összeért a testük. A bíróság 9.500 dollárt ítélt meg Shafernek, mert az út során végig kényelmetlenül érezte magát és testi-lelki kínokat kellett átélnie.

A tömegközlekedési társaságok remélik, hogy az utasaik nem használják fel precedensként ezt a kártérítési pert, mert sok kellemetlenségre számíthatnának a szolgáltatásukat a délután 4-5 órai sávban igénybe vevő utazóközönségtől.

munkabaleset és üzemi baleset is jó indokokat szolgál a kártérítési perekre. Így történ azzal az amerikai hölggyel, aki munkahelyi baleset miatt perelte be cégét, mert ebéd közben ki szeretett volna nyitni egy üveget, aminek következtében meghúzta hátát.

A kártérítési perek a kórházakat sem kímélik

Az Egyesült Államokban is népszerűek az egészségügyi perek. A Bird testvérek például beperelték a kórházat és a kezelőorvost is amikor édesanyjukat egy műtét után rutinvizsgálatra vitték.


Az orvos megállapította a vizsgálat során, hogy azonnali beavatkozásra van szükség, mert komplikációk adódtak. A testvérek érdekes módon nem azért perelték be a kórházat, mert komplikációk adódtak a beavatkozás után, hanem azért mert lelkileg nehezen viselték, hogy édesanyjuk veszélybe került.

karteritesi-per-butorKathleen Ann McCormick szintén egy kórházat perelt be. Állítása szerint az orvosai nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy sikerüljön meggyőzni a felperest arról, hogy az egészséges életmód fontos. McCormick tehát egészségtelen életmódot folytatott és az infarktusa után beperelte nyolc orvosát, munkahelyét és a szövetségi kormányt is emiatt és 1.000.000 dolláros kártérítést követelt tőlük.

A bíróság végül a Bird testvérek és McCormick keresetét is elutasította.

A kórházak mellett az amerikai bútoráruházak is jobban teszik, ha egy jó ügyvéd után néznek. Kathleen Robertson 80.000 dolláros kártérítést kapott egy bútoráruháztól, mert az üzletben egy előtte elszaladó kisgyerek miatt elesett és kificamította a bokáját. Az ügy érdekessége, hogy Robertson a saját gyerekében esett el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eltérő források eltérő módon kezelik ennek a történetnek a hitelességét.

Hasonló története van Amber Carsonnak is, aki egy étteremtől követelt 113.500 dollárt, mert elcsúszott egy italfolton amit ő öntött ki, mikor barátjára öntötte üdítőjét akivel összeveszett előtte.

Kártérítési pert nyer a betörő?

Több történetet ismerünk, amikor a betörő beperli áldozatát és kártérítést kér a sikertelen betörés okozta trauma miatt. Ilyen est Terrence Dicksoné is. Félmillió dollárt kapott az áldozataitól, mert balul sült el a betörése. Az eset szerint Dickson betört egy házba, ki viszont nem tudott jönni, mert a garázsajtó elromlott. Mivel az áldozat családja 8 napra elutazott, ezért Dickson a ház fogságába esett és napokig csak üdítőt és száraz kutyatápot tudott magához venni.

Carl Truman szintén a rossz útra térése során szenvedett balesetet. A los angeles-i fiatalember 74.000 dollárt követelt szomszédjától, mert az áthajtott autójával Truman kezén. A közlekedési baleset úgy történt, hogy Truman éppen a dísztárcsákat akarta lelopni a szomszédja autójáról, aki nem vette észre a rablást és véletlenül éppen akkor indult el autójával.

Kara Walton állítólag 12.000 dollárt és a fogászati kezelésének teljes költségét kapta meg, amikor egy diszkó ablakán próbált kimászni, ahol megcsúszott és véletlenül kitörte két fogát. Walton azért szeretett volna az ablakon távozni, mert nem akarta kifizetni a szórakozóhely 3,5 dolláros szervizdíját.

Ne higyjünk a reklámoknak!

Ezek után meg sem lepődünk azon, hogy valaki beperelte a Red Bullt, mert nem kapott szárnyakat a fogyasztásától, illetve a Bud Light sört, hiszen a reklám azt sugallta, hogy ha Bud-ot iszunk, akkor hirtelen gyönyörű nők vesznek minket körül. Ez nem így van.

Robert Lee Brock egy kétségbeesett, ám kreatív kártérítési perre szánta el magát. Brock 23 évet kapott nagy értékben elkövetett lopásért és azért perelte be magát 5.000.000 dollárra, mert ezzel megsértette saját emberi jogait és vallási meggyőződését, mivel a börtönben korlátozzák szabadságát és nem tehet szert jövedelemre.

Brock ugyanis arra apellált a maga ellen indított pere kapcsán, hogy mivel saját maga nem rendelkezik elég pénzzel, hogy kifizesse saját magának a kártérítést, ezért majd az állam fogja kifizetni helyette. Brock végül nem nyerte meg ezt a kártérítési pert.

Cleanthi Peters beperelte a Universal Studios-t 15.000 dollárra, mert túlzottan megijedt a Halloween Horror Night fantázianevű kísértetkastélyban – amit ugye azért hoztak létre, hogy legyen ijesztő.

Népszerű elmélet, hogy az erőszakos videójátékok miatt van sok agresszió a világban. Ez a felvetés már-már megdőlni látszik, mégis sokan vallják még ma is ezt az elvet.

A 2001-ben történt columbine-i iskolai lövöldözés hatalmas port kevert az Egyesült Államokban és szerte a világon. A tragédia miatt persze mindenki a felelőst kereste és próbált magyarázatot találni.

Sokan Marilyn Manson rockzenészt tették felelőssé és több államban is megvonták tőle a jogot, hogy felléphessen. De az áldozatok szüleinek egy másik csoportja másban látta a bűnbakot és 5.000.000.000 dollárra pereltek be 25 film- és videójáték forgalmazót, mert szerintük ők voltak a felelősek az iskolai lövöldözésért. Az eljárást nem nyerték meg a felperesek.

karteritesi_per2005-ben Austin Aitken 2.500.000 dollárra perelte be az NBC tévécsatornát a “Fear Factroy” (Félelem Gyár) című műsora miatt, ahol a vendégeknek különböző ijesztő, vagy gusztustalan dolgot kell megtenniük. Aitken azért indított pert mert a műsor megtekintése során hányingert kapott.

Hasonlóan lehet komolyan venni Allen Heckard kártérítési perét, aki 832.000.000 dollárt követelt Michael Jordan-től és Phil Knight-tól (a Nike alapítója). Heckard azt nehezményezte, hogy túlságosan hasonlít Jordan-re és az emberek gyakran összetévesztik vele, ezért érzelmi károsodást szenvedett.

Ön is balesetet szenvedett? Kártérítésért folyamodna?

A fenti esetek alapján Amerikában mindenért lehet perelni, a felelősséget másra hárítani és apró-cseprő dolgok miatt milliókat kapni. Európába ez a szellemiség még nem tört utat magának és az európai országok jogrendszere ennél szigorúbb, következetesebb.

A kártérítési perek során gyakran nekünk kell bizonyítani, hogy nem mi voltunk a vétkesek, illetve gyakran a biztosító sem közreműködő.

Amennyiben Önt, vagy hozzátartozóját akár munkahelyi baleset, akár közlekedési baleset érte, akkor elképzelhető, hogy jogos kártérítés illet meg. Vegye fel a kapcsolatot tapasztalt kártérítési szakértővel és tudja meg, hogy mekkora az Önt megillető kártérítés összege!

Jelentkezzen ingyenes konzultációnkra és segítünk Önnek!

Legfrissebb cikkek

Balesetet szenvedtél, és hiába nem Te vagy hozzátartozód volt a hibás, szerinted nem kaptál megfelelő kártérítést?

Szeretnéd megtudni, hogy mégis mennyit kaphatsz?

Vegyél részt ingyenes tanácsadásunkon! Csak add meg az adataidat, és szakértőink tájékoztatnak a lehetőségekről!

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

A kimondottan kártérítési ügyekre szakosodott kollégáink most ingyenesen megvizsgálják az ügyedet, és elmondják, mi történhet!

Kártérítésért kapott összeg. Ez akár több 10-, 100 millió ft is lehet.

Kérjük válaszolj az alábbi két kérdésünkre, hogy lássuk, milyen baleset történt!

Milyen balesetet szenvedtél vagy szenvedett a hozzátartozód?

Milyen személyi vagy anyagi kárral járt a baleset?

Köszönjük a válaszaidat, VÁRJ!
Érdekelnek azok a tippek, amikkel megelőzheted, hogy a munkáltatód, vagy a biztosító átverjen?
Akkor add meg az email címed, és töltsd le ingyenes tippjeinket, amik baleset esetén akár több 10, de akár 100 millió forintot is érhet Neked!
Ne feledd, nem csak tippeket adunk, SEGÍTENI is tudunk!

Hogyan? Add meg adataidat, és mi megválaszoljuk a kérdéseidet, ingyenes személyes jogi tanácsadást kapsz profi szakembereinktől! Szabad helyeink gyorsan betelnek, úgyhogy jelentkezz mihamarabb!

Kérjük, add meg adataidat!