Megtörtént közúti balesetek

A közúti balesetek száma nem csökken. Sok esetben az áldozat teljesen vétlen volt az elszenvedett közúti balesetben, mégis rá vár a hónapokig tartó kórházi kezelés és gyakran egész életében cipeli a baleset emlékét.

Ha teljesen sikerül felépülünk, akkor a legtöbben azt gondolják, hogy “szerencsénk van”. De a trauma hosszú évekig kísérthet minket, amit nem csak mi, hanem az egész családunk elszenved. A kórházi ápolás minket, családunkat, barátainkat és nem utolsó sorban a pénztárcánkat is komolyan megterheli.

Olvassa el az alábbi, közelmúltban megtörtént eseteket! Ezekből kiderül, hogy a megpróbáltatásainkat gyakran a biztosító és a vétkes fél magatartása is tetézi. Évente ezrével esnek el a jogos kártérítésüktől, mert becsapják őket.

Attila (31), Budapest – motoros közúti baleset

Attila a közértből tartott hazafelé motorjával, mikor egy szabálytalanul közlekedő autó elgázolta. Attila lába szilánkosra tört és 4 hónapnyi kórházi kezelésre szorult a baleset után.

közúti baleset kórházA közúti balesetet kórházi fekvés követte, azt pedig a hónapokig tartó gyógytorna. Sajnos már nem lesz képes úgy járni, mint azelőtt. Az eset után munkáját sem tudta már ellátni, továbbá családját is nagyon megviselte az eset, hiszen a folyamatos ápolás és a rendszeres kórházi látogatás mindenki számára erőt próbáló.

Amikor ez a közúti baleset megtörtént, Attila családja rövid időn belül felvette a kapcsolatot az Ikanov Ügyvédi Irodával. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, de a kárrendezés így is nagyon elhúzódott. Szakértői segítség nélkül jóval kedvezőtlenebbek lettek volna a sérült esélyei.

Attila a töredékét kapta volna a biztosítótól, ha nem fordul jogászhoz, így viszont 28 millió forinthoz jutott hozzá. Ebből a pénzből olyan gyógyszereket tud vásárolni, melyeket nem támogat a társadalombiztosító, de így teljes értékű életet élhet.

 

Katalin (45), Győr – gyalogos közúti baleset

Katalin a munkahelyéről tartott szülői értekezletre. A zebrán zöld jelzést kapott és elindult a túloldalra. Sajnos egy gyorsan közlekedő autó sofőrje éppen a telefonjával volt elfoglalva, és későn észlelte a családanyát, így már nem tudott megállni.

közúti baleset zebra

A baleset során Katalin több csontja is eltört (alkarja, kulcscsontja, bokája), zúzódásokat, horzsolásokat és enyhe agyrázkódást szenvedett. Szerencsére a mentő gyorsan kiért és időben el tudták látni sérüléseit. A kórházi kezelést követően gyógytornászra és rendszeres kontrollra volt szüksége.

A balesetet követően Katalin hónapokig képtelen volt dolgozni. Szerencsére a nagyszülők közel laktak, így a házvezetésben tudtak segíteni a család számára, hiszen Katalin férjének több munkát kellett vállalnia ezután.

A háztartási munkákat azóta Katalin nagyobbik gyermeke, férje és a nagyszülők végezik. Katalin minden erejével a gyógyuláson van, szeretne minél előbb visszatérni munkahelyére és azt is nehéz elfogadnia, hogy jelenleg ilyen kiszolgáltatott állapotba került.

Az Ikanov ügyvédi iroda elérte, hogy a hosszadalmas és fárasztó peres eljárást kihagyva, peren kívül egyezzenek meg a közlekedési balesetet okozó autósofőr biztosítójával. Ezáltal 16 millió forintot kapott Katalin. Ezt a pénzt Katalin lábadozására, kezelésére és lakásuk átalakítására költötték. Azért volt szükség átalakításra, hogy Katalin a lábadozás hónapjaiban a lehetőségekhez képest kényelmesen tudjon otthon közlekedni (illemhely, fürdőszoba, konyha átalakítása).

   

Melinda (27), Pécs – autós közúti baleset

Melinda és férje az Alföldre tartottak közös barátjuk születésnapjára. A szemükbe sütő nap végett férje elvesztette uralmát a gépjármű fölött, és az árokba borultak autójukkal. Férjének nem esett baja, Melinda viszont kulcscsonttörést szenvedett.

közúti baleset autóAz eset után pár héttel egy barátjuk javasolta, hogy keressék fel az Ikanov ügyvédi irodát és vegyék igénybe az ingyenes jogi tanácsadást, mert barátjuk családjának már segített az iroda. Melinda eleinte félt ugyan és nem mert kárigényt előterjeszteni, hiszen attól tartott, hogy férjét büntetik meg. Az ügyvéd úrnak viszont már volt elég tapasztalata a közúti balesetek terén, és a körülmények megvizsgálása után megnyugtatta őket, hogy a férjnek ebből semmilyen baja nem lesz.

A gépjármű felelősség biztosítója eleinte igyekezett szőnyeg alá söpörni az esetet, azonban az ügyvéd közbenjárása után már minden olajozottan ment. Melinda kulcscsontja tökéletesen meggyógyult, valamint a biztosítótól is hozzájutott 2 millió forinthoz.

A közlekedési balesetek gyakran súlyosabb következményekkel járnak a vétlen fél számára, mint a balesetet okozó félnek. Sajnos a vétkes és a biztosító sok esetben ki szeretne bújni a felelősség alól és kevesebbet fizetni, mint kártérítés jogos összege. Nem ritka, hogy a jegyzőkönyvet szándékosan rosszul veszik fel, valótlanságokat állítanak, vagy a biztosító nem tájékoztatja megfelelően az érintett felet.

Ha Ön, vagy ismerőse személyi sérüléssel járó közúti balesetet szenvedett, akkor minden esetben kérje ki szakértő véleményét, hiszen sok esetben milliós összegű kártérítés múlhat rajta!

Ne feledjük, hogy a kártérítés nem ajándék és nem alamizsna, hanem törvény szerint megilleti az áldozatot!

Szeretném igénybe venni az ingyenes konzultációt!