10+ év speciális tapasztalat a kártérítésben

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

Néhány ismert magyar kártérítési per

Korábbi cikkünkben külföldi kártérítési perekkerültek tárgyalásra. Következzen most pár hazai kártérítési per.

BKK

kártérítési perA Budapesti Közlekedési Központ is több esetben kellett már kártérítési per után fizetnie.
Volt, hogy a villamos hirtelen fékezése miatt esett el egy idős utas, akinek milliós összeget fizettek eltört karja miatt.

Nagy port kavart az összeütközött metrószerelvények esete decemberben, ahol többen személyi sérülést szenvedtek el. Az eset legsúlyosabb sérültje egy idős hölgy, akinek kettő bordája is eltörött a baleset következtében.

A sérült hölgy az indexnek elmondta, hogy kártérítési per fog indulni a BKV ellen.

A 24.hu által megkérdezett ügyvéd szerint ebben az esetben 700 ezer és 1,5 millió forint közötti kártérítésre számíthat a hölgy. Mivel az összeg nagyságát rengeteg tényező befolyásolhatja, így pontos összeget egyenlőre még nem tudunk.
kártérítési perA legnagyobb gond a BKK esetében, hogy a cég 2012-ben felmondta a utas-balesetbiztosítási szerződését a Generali-Providencia Zrt. Így azóta az esetleges kártérítési igénnyel a károsultnak nem a biztosítóhoz, hanem közvetlenül a vállalathoz kell fordulnia, hisz a kártalanítások forrása a cég felelősségbiztosítása.

Hiába érkezett már be közel ezer kártérítési igény a BKV-hoz, a bírósághoz csak mintegy húsz darab jutott el, és a megítélt kártérítési összegek 355 ezer és 10 millió forint között mozogtak.
Sajnos a kártérítési igények magas számának, és a bíróságig eljutott esetek alacsony számának arányából egyértelműen látszik, hogy kevesen hajlandóak alávetni magukat a bírósági procedúrának, és az azzal járó költségeknek.
A BKK-nak az elveszített kártérítési perek mellett is bőven megéri ez a megoldás. A szerződés felmondása előtt a cég kártérítést nyújtott az érvényes menetjeggyel vagy bérlettel rendelkező utasoknak, ha azok a járműveik valamelyikén, vagy az arra való fel- és leszállás közben érte őket valamilyen sérülés. Viszont ez a biztosítás a vállalatnak éves szinten 50 millió forintos költséggel járt.

Ezzel ellentétben most egy balesetet követően a sérültnek minden kétséget kizáróan tudnia kell bizonyítani, hogy a sérülés a közlekedési vállalat hibájából következett be.

M3 adventi vásár buszbaleset

Sokan ízléstelennek élték meg, amikor az újságok és az internet is ezen a tragédián csámcsogott az egész országban. Decemberben egy bécsi adventi vásárról hazafelé tartó busz szenvedett balesetet az M3-as autópályán. A balesetben hárman életüket vesztették, 28-an pedig megsérültek.
Az utasok szerint nem a sofőr hibájából következett be a szerencsétlenség. Ám ennek pontos, hatósági megállapítása még sok időt vehet igénybe. Az utazási iroda vezetősége úgy határozott, hogy ennek megállapítása nélkül is fizetnek 500 ezer forintot az elhunytak hozzátartozóinak kártérítési előlegként amíg a felelősség és a pontos kártérítési összeg megállapításra nem kerül.

A baleset nem a sofőr hibájából következett be, ám az utazási iroda mégis rövid idővel a baleset után biztosította a sebesülteket és az elhunytak hozzátartozóit arról, hogy ettől függetlenül mindenkinek kártérítést fognak fizetni.
Természetesen nem szükséges kártérítési per, amikor a hozzátartozók, a felelősök és a biztosítók meg tudnak állapodni. Az elvesztett családtagokat, barátokat nem pótolhatjuk természetesen pénzzel, viszont a tragédiát követő nehéz időszakban nagy segítség lehet a kártérítési összeg.
Ilyenkor lehet szükséges a kártérítési per; sajnos a tapasztalat továbbra is azt mutatja, hogy aki nem kéri jogi képviselő segítségét, az jelentősebb kisebb kártérítést is elfogad mint amennyi jogosan járna neki.

Mi SEGÍTÜNK Neked!

Ha balesetet szenvedtél, ahol megsérültél, és nem Te voltál a hibás,
akkor akár több 10-, 100 millió forintos kártérítést is kaphatsz!

A kártérítés megfizetését törvény írja elő!

Kérd profi kártérítési szakértőink segítségét!

Kattints a gombra!

Miskolcon egy tanüzemben történt baleset tavaly, amit most kártérítési per követ.

A tésztagyúró géppel dolgozó tanuló több ízben is jelezte a gép hibáját, ám a gép szervizelése nem történt meg.

kártérítési perEzt követően történt a baleset: a gép leszakította a tanuló alkarját. Ennek a munkabalesetnek az elszenvedője kártérítési pert indított az üzem ellen, hisz a baleset egész további életére kihatással lesz. 15 millió forintos kártérítést követel a cégtől, hisz szerinte a munkáltató nem foglalkozott a gépek karbantartásával, és nem tartotta be a munkavédelmi előírásokat sem, ezért következett be a baleset.

A kártérítési per akkor szükséges, ha a felek nem tudnak megállapodni, azonban nagyon fontos, hogy ne hagyjuk magunkat meggyőzni, megvesztegetni, megfélemlíteni.

Kegyetlenül kihasználják az alkalmazottakat egyes munkahelyeken.


Sajnos a munkahelyi terror itthon sem ismeretlen, de sokszor a munkavállalók a szabálytalanságok, visszaélések ellenére is csak ritkán mernek beszélni a gondról, mert félnek, hogy elvesztik munkájukat.

kártérítési perA túlzott szigor és a túlórák csökkentik a dolgozók teljesítményét és koncentrációját, így nagyobb az esély egy egy munkahelyi baleset bekövetkezésére.

Egy ellenőrzés esetén a munkafelügyelő is csak azt tudja jegyzőkönyvbe venni, amit a munkavállaló mond. Ha ő falaz a munkáltatónak, a gond nem oldódik meg.
A szabálytalanságok még tovább rontják a helyzetet. A munkavédelmi ruha hiányában is sok baleset következik be.
Ilyen esetben a cégnek előnyösebb ha egy balesetet nem is jelentik a munkavédelmi hatóságnak, hisz így a munkavédelmi hatóság nem kezd el nyomozni, és nem derül fény a többi szabálytalanságra.
Sokszor ennek érdekében hazugságra is kényszerítik a munkavállalókat. Egy kártérítési per indítása során ezekre is kell figyelni.
Ne hagyjuk magunkat! Egy balesetet mindig könnyebb megelőzni, mint a vele járó gondokat kezelni! A munkáltatónak nem érdeke betartani a jogszabályokat. Nekünk viszont annál inkább fontos lehet saját épségünk megőrzése érdekében.

Ha már megtörtént a baj, minden esetben ragaszkodjunk jegyzőkönyv felvételéhez, és abban a lehető legpontosabb információkat rögzítsük, hisz ennek hiányában komoly kártérítési összegtől eshetünk el! Amennyiben szükséges a kártérítési per, mindenképpen tapasztalt, hozzáértő szakértővel konzultáljunk, csak így védhetjük meg érdekeinket!

Ön is érintett kártérítés ügyében? Konzultáljon INGYENESEN szakértőnkkel!

Legfrissebb cikkek

Balesetet szenvedtél, és hiába nem Te vagy hozzátartozód volt a hibás, szerinted nem kaptál megfelelő kártérítést?

Szeretnéd megtudni, hogy mégis mennyit kaphatsz?

Vegyél részt ingyenes tanácsadásunkon! Csak add meg az adataidat, és szakértőink tájékoztatnak a lehetőségekről!

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

A kimondottan kártérítési ügyekre szakosodott kollégáink most ingyenesen megvizsgálják az ügyedet, és elmondják, mi történhet!

Kártérítésért kapott összeg. Ez akár több 10-, 100 millió ft is lehet.

Kérjük válaszolj az alábbi két kérdésünkre, hogy lássuk, milyen baleset történt!

Milyen balesetet szenvedtél vagy szenvedett a hozzátartozód?

Milyen személyi vagy anyagi kárral járt a baleset?

Köszönjük a válaszaidat, VÁRJ!
Érdekelnek azok a tippek, amikkel megelőzheted, hogy a munkáltatód, vagy a biztosító átverjen?
Akkor add meg az email címed, és töltsd le ingyenes tippjeinket, amik baleset esetén akár több 10, de akár 100 millió forintot is érhet Neked!
Ne feledd, nem csak tippeket adunk, SEGÍTENI is tudunk!

Hogyan? Add meg adataidat, és mi megválaszoljuk a kérdéseidet, ingyenes személyes jogi tanácsadást kapsz profi szakembereinktől! Szabad helyeink gyorsan betelnek, úgyhogy jelentkezz mihamarabb!

Kérjük, add meg adataidat!