10+ év speciális tapasztalat a kártérítésben

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

Gerincsérülés, gerincoszlop sérülése

Mi a gerincoszlop, és hogyan épül fel?

gerincoszlop közel 600 millió éves evolúciós múltú, és nem csak a gerincesek vázrendszerének alapvető része, de a szabályozásért felelős idegrendszernek is nélkülözhetetlen segítője.

Az emberi gerincoszlop – ahogy a legtöbb emlősé – 33-35 csigolyából épül fel, amelyeket elhelyezkedésük és alakjuk szerint 5 szakaszra oszthatunk. Az első 4 a nyaki, a háti, az ágyéki és a keresztcsonti szakasz tartalmaz idegkötegeket, a farokcsigolyákban ezek hiányoznak (vagy csökevényesek.)

Az idegrendszer 2 nagy részre tagolható, a központi és a környéki idegrendszerre, a központi idegrendszer két fontos alkotója az agy és a gerincvelő.

A csigolyák által kialakított gerinccsatornában elhelyezkedő gerincvelő keresztmetszeti képén két, egymástól elkülönülő állományt figyelhetünk meg: a belső, lepke formájú szürke- és az azt körülölelő fehérállományt. A gerincvelő szövettanilag idegsejtekből épül fel, amelyeket sejttestre (dendrit), illetve nyúlványra (axon) oszthatunk. A sejttestek a szürke-, a nyúlványok a fehérállományt alkotják. Az idegsejtek sejtnyúlványai továbbítják az agyból a belső szervek és izmaink felé az információt (a leszálló pályákon), de ellenkező irányba is szállítanak információt (a felszálló pályákon) elektromos impulzusok formájában. Mivel a gerincvelő tekinthető az emberi szervezet információs szupersztrádájának, ezért érthető, hogy a legkisebb gerincsérülés is súlyos szabályozási és reflexzavarokat okozhat.

Mit is jelent a gerincsérülés, milyen okai lehetnek?

Ha valamilyen mechanikai hatás éri a csigolyákat elválasztó porckorongokat, abban az esetben beszélünk gerincsérülésről.

Nézzük mik lehetnek ezek a mechanikai hatások

  • magasból esés, például leesés lóról, gyümölcsfáról, építkezésen állványról, barlang- és sziklamászáskor, vagy amikor a hegymászó kötél megrántja a sziklamászót,
  • a gerincoszlopot ért közvetlen, nagy erejű ütés, például valakire rádől egy fa, ráesik egy gerenda, hátba ütik egy kemény, nehéz tárggyal, lépcsőre, kiálló tárgyra történő esés,
  • motoros, biciklis bukás, ha pl a sérülten bukósisak volt, akkor a fej súlya megnő, a nagy erejű fejkilengés miatt viszont nagyobb az esély a nyaki gerincsérülésre;
  • vízbeugrás, ha például strandon, vízparton sekély vízbe ugrott a sérült,
  • fejet ért nagy ütés – pl. labdajátékoknál fejbe rúgnak, dobnak valakit, sötétben a sérült fejével nekiszaladt valamilyen tárgynak,
  • balesetek, amikor a gerinc hirtelen előre- vagy hátrahajlott – pl. gépkocsik frontális ütközésekor, vagy ha valakibe belerohan hátulról egy másik autó – ha a biztonsági öv be volt kötve, nagy az esély a nyaki gerincsérülésre ez az ún.ostorcsapás-sérülés.
  • gerinc megcsavarodása


3D-s grafikán látható gerincoszlop.

Mik a gerincsérülés tünetei?

Erős a gyanú, hogy gerincsérülés történt, ha a fentebb leírt baleseti mechanizmusok játszódtak le, illetve a sérültnek az alábbi tünetei vannak:

  • nyaki vagy háti fájdalom,
  • szabálytalan hajlás vagy görbület látható a gerincoszlopon,
  • a gerinc feletti bőrt érzékennyé válik,
  • nehezen vagy egyáltalán nem tudja mozgatni végtagjait a sérült,
  • a végtagok zsibbadnak, égő, bizsergő érzést keltenek,
  • testét, végtagjait nehéznek, ügyetlennek érzi a sérült,
  • vizelet- és széklet-visszatartási nehézségek jelentkeznek,
  • vizelési, székelési inger kialakulása,
  • légzési nehézségek figyelhetők meg.

Érdemes megkérdezni a sérültet, hogy hol érez fájdalmat, milyen érzése van, tudja-e mozgatni végtagjait.

Mi SEGÍTÜNK Neked!

Ha balesetet szenvedtél, ahol megsérültél, és nem Te voltál a hibás,
akkor akár több 10-, 100 millió forintos kártérítést is kaphatsz!

A kártérítés megfizetését törvény írja elő!

Kérd profi kártérítési szakértőink segítségét!

Kattints a gombra!

Mit tegyünk ha gerincsérülés gyanúja áll fenn?

A legfontosabb, (és ez legyen az első!) hogy ne mozgassuk a sérültet és figyelmeztessük rá, hogy ő se mozogjon. Azonnal hívjunk mentőt!

legnagyobb problémát általában a felesleges és nem szakszerű elmozdítás okozhatja. Fontos, hogy szóljunk a sérültnek már az ellátásunk kezdeténél erről, a legjobb, ha már a felé történő közeledésünk során tájékoztatjuk a körülményekről.

Megkönnyíti a gerincsérülés felismerését, ha a sérült elmondja a panaszait, ezen kívül, figyeljünk a fentebb leírt baleseti mechanizmusokra is.

Szintén fontos, hogy aki az elsősegélyt nyújtja, legyen nagyon óvatos, ha bármely gyanú alapján felmerül a gerincsérülés lehetősége, mert akkor a sérültet annak kell tekinteni, hiszen nem tudjuk bizonyítani az ellenkezőjét. Így biztosan nem kerül sor felesleges, – sok esetben sajnos káros – mozgatásra. Segítségnyújtásunk során óvjuk a környezeti ártalmaktól (napfény, eső stb.), szükség esetén takarjuk be takaróval, izolációs fóliával, védjük esernyővel. Semmiképp ne adjunk enni és inni a sérültnek. Nyaki gerincsérülés esetén rögzítsük a fejet kezünkkel és tartsuk enyhén húzva.

Ha eszméletlen a sérült, akkor a talált helyzetében a fulladásveszélytől kell óvni. A száj és garatüreget szükség esetén ki kell törölni, illetve a fej hátraszegésével, nyaki sérült esetén az áll előreemelésével biztosíthatjuk a védelmet a nyelv hátracsúszása ellen.

mozgatás csak akkor jöhet szóba, ha a sérült a talált helyzetében közvetlenéletveszélynek vagy további sérülések lehetőségének van kitéve! Ebben az esetben az ún. “tálcafogás”-sal változtassunk a helyén. Ilyenkor 3-4 segélynyújtó térdeljen a sérült egyik oldalára, óvatosan csúsztassák tenyerüket a sérült alá, ügyelve arra, hogy ne mozdítsák meg a gerincet. Számolva, háromra emeljék fel egyszerre.

A helyszínen lévő segítségnyújtók tálcafogást alkalmaznak a gerincsérült betegen.

Hogyan látják el a sérültet a kiérkező mentők?

A sérültek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi ellátások csak nagy általánosságban igazak, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet.

A kiérkező mentők első feladata a sérült állapotának felmérése. Fontos a helyszínen lévő segélynyújtóktól kapott információ, valamint az általuk eddig végzett beavatkozás, különösen eszméletlen sérült esetén. Elsődleges az alapvető életfunkciók biztosítása (légzés, keringés). A fájdalomcsillapítás is fontos, – főleg gerincsérülés esetén – mert a tartós fájdalom már önmagában is ronthatja a sérült állapotát. Az ilyen sérültek intravénás folyadékpótlást, valamint gyógyszereket kapnak, szállítás közben is oxigént inhalálnak.

A továbbiakban a sérültet rögzíteni kell, ahogy a segélynyújtók is tették, ugyanakkor mozgatása is szükséges, hiszen el kell juttatni a mentőautóig. A mentőellátásban egy rögzített beteg mozgatását kell megoldani, melyre speciális eszközök állnak rendelkezésre. Elsődleges a nyak rögzítése ún. nyakrögzítővel, melynek méretét előzőleg az adott sérült nyakméretéhez kell igazítani, felhelyezésekor pedig rögzíteni kell a beteg fejét, nyakát. A sérült kimentésére, mobilizálására szolgál a gerinchordágy, ami egy könnyen használható, állítható fémkeret.

Mi SEGÍTÜNK Neked!

Ha balesetet szenvedtél, ahol megsérültél, és nem Te voltál a hibás,
akkor akár több 10-, 100 millió forintos kártérítést is kaphatsz!

A kártérítés megfizetését törvény írja elő!

Kérd profi kártérítési szakértőink segítségét!

Kattints a gombra!

Minden mentőautóban van vákuummatrac, ami a sérült egész testének rögzítését megoldja. Ezután egy, – a sérült testéhez igazítható – pumpa segítségével a levegőt leszívják. Ezáltal már – a kialakított formáját megtartva – alkalmas a rögzítésre. Fontos a mentőautóval való folyamatos haladás, a hirtelen gyorsítások, lassítások, irányváltoztatások kerülése, a kevésbé rossz utak választása. Ezért fordul elő, hogy szirénázó, megkülönböztető jelzéseit használó mentőautó mégis mérsékelt sebességgel halad, ilyen esetben ugyanis a folyamatos haladás a lényeg, nem a gyors kórházba érkezés.
A gerincsérültek a kórházba érkezés után idegsebészettel rendelkező traumatológiai osztályokra kerülnek.

Gerincsérült beteget vákuummatracba helyeznek, hogy megóvják a további gerinsérülésektől.

Milyen terápiák léteznek a gerincsérülésre?

A gerincsérülések igen összetettek, minden egyes gerincsérülés más és más, lehet gerincvelő-sérülés (ennek is sok fajtája van), gerinctörés (epidemiológia), nyaki gerincsérülés (ostorcsapás-sérülés), stb. ezért érdemes megvárni az orvos diagnózisát, ezután keresni terápiát, azonban álljon itt néhány példa általánosságban:

  • gyógytorna
  • őssejtterápia
  • gerincstabilizáló műtét
  • gerincterápia
  • gerincműtét

Mit tehetünk még ezen kívül?

Ha felmerül akár csak a gyanúja is annak, hogy valaki más hibájából történt a gerincsérülés, (vagy bármilyen más sérülés) akkor érdemes azon elgondolkozni, hogy kérhetünk-e kártérítést, ugyanis nem mindegy, hogy a sérült rendelkezésére áll-e pl. az az anyagi keret, ami a kezeléséhez, terápiájához szükséges.

További információkat a baleseti kártérítésről és profi jogi szakértőinkről honlapunk Rólunk menüpontjában olvashat.

Kérdése van baleseti kártérítését illetően?

Ha Ön bizonytalan kártérítésének összegét, illetve az eljárás folyamatát tekintve, keressen minket a Kapcsolat menüben található elérhetőségek valamelyikén – hívjon telefonon vagy írjon e-mailt –, és készséggel válaszolunk kérdéseire. Vegye igénybe szolgáltatásunkat!

Legfrissebb cikkek

Balesetet szenvedtél, és hiába nem Te vagy hozzátartozód volt a hibás, szerinted nem kaptál megfelelő kártérítést?

Szeretnéd megtudni, hogy mégis mennyit kaphatsz?

Vegyél részt ingyenes tanácsadásunkon! Csak add meg az adataidat, és szakértőink tájékoztatnak a lehetőségekről!

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

A kimondottan kártérítési ügyekre szakosodott kollégáink most ingyenesen megvizsgálják az ügyedet, és elmondják, mi történhet!

Kártérítésért kapott összeg. Ez akár több 10-, 100 millió ft is lehet.

Kérjük válaszolj az alábbi két kérdésünkre, hogy lássuk, milyen baleset történt!

Milyen balesetet szenvedtél vagy szenvedett a hozzátartozód?

Milyen személyi vagy anyagi kárral járt a baleset?

Köszönjük a válaszaidat, VÁRJ!
Érdekelnek azok a tippek, amikkel megelőzheted, hogy a munkáltatód, vagy a biztosító átverjen?
Akkor add meg az email címed, és töltsd le ingyenes tippjeinket, amik baleset esetén akár több 10, de akár 100 millió forintot is érhet Neked!
Ne feledd, nem csak tippeket adunk, SEGÍTENI is tudunk!

Hogyan? Add meg adataidat, és mi megválaszoljuk a kérdéseidet, ingyenes személyes jogi tanácsadást kapsz profi szakembereinktől! Szabad helyeink gyorsan betelnek, úgyhogy jelentkezz mihamarabb!

Kérjük, add meg adataidat!