10+ év speciális tapasztalat a kártérítésben

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

A közvetítői eljárás – kártérítést a vétkestől (is!)

Közvetítői eljárás, mint kártérítés?

Itthon, Magyarországon 2006 óta nyílik lehetőség közvetítő segítségét igénybe venni bizonyos büntetőeljárások során.

A bíróságokra nehezedő ítélkezési terhet a közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény hatálybaléptetésével igyekeztek enyhíteni a büntető ügyekben. Ezért is alakultak ki azok a nézetek, melyek szerint az igazságszolgáltatás tehermentesítésének eszköze, mellyel csökkenthető a bíróságok túlterheltsége, ugyanakkor e szolgáltatás mindenki számára könnyen és gyorsan hozzáférhető. Mások szerint pedig az egyéneket és a közösségeket méltányosabb és humánusabb bánásmód eléréséhez segíti hozzá, újfajta kommunikációs és viselkedésminták kialakítását biztosítva. Mindenesetre az eseteket a mai napig előszeretettel helyezik az alternatív eljárás szakértői elé, bár ezek már többnyire az ügyészek általi utalással történnek.

A közvetítői eljárás

A jelenleg hatályos büntetőeljárási kódexünk az öt évnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmények esetén engedi a közvetítő eljárás intézményének igénybevételét. Az ügy közvetítőhöz utalására kizárólag a büntetőeljárás időtartalma alatt, a sértett és a terhelt indítványára, illetve a felek önkéntes hozzájárulásának birtokában, az ügyész, illetve a bíróság általi eljárás-felfüggesztése után van mód. Ennek lehetősége pedig akkor merül fel, ha az eset körülményeit mérlegelve észszerűbb az alternatív út alkalmazása, de kizárólag ügyészi hatáskörben kerülhet rá sor.

A mediáció

A mediáció olyan közvetítői eljárás, folyamat, ahol a vitában álló felek a mediátor (közvetítő) mint pártatlan kívülálló segítségével képesek megoldani a közöttük lévő konfliktust. A mediátor feladata a kapcsolat fenntartása a felek között, a párbeszédre épülő eljárás mederben tartása és a konfliktus rendezésére irányuló segítségnyújtás.

A mediátor

A mediátor nem jogalkalmazó, nincs döntési jogosultsága, nincs kötelezettsége sem. Szakember, aki szakértelmével segít feltárni és megoldani a felek közötti konfliktust. A vitában szemben álló felek döntenek, nem pedig a közvetítő.

De hogyan is néz ki ez a gyakorlatban?

A közvetítői eljárás egy olyan procedúra, amellyel a vétkes (pl. egy baleset okozója) elkerülheti a büntetésta vétlent pedig további „fájdalomdíj” illeti, amit a biztosító által fizetett kártérítés felett kap. A két fél megegyezik egy méltányos jóvátételi összegben, amivel a vétkes büntetőjogi felelősségét váltja megaz ügyészség pedig a közvetítői eljárás eredményét várva megszünteti az eljárástA mediátor szerepe ennek a megegyezésnek a levezénylése. A 3 résztvevő leül tárgyalni, majd ha megállapodnak, akkor az ügyész elfogadja ezt, az ügy pedig nem kerül bíróság elé. A cél mindenki számára adott: jóvátételről szóló megállapodás.

A „vita” menete a következőképp alakul:

A sértett feltárja az álláspontját, ha ezt túlságosan szűkszavúan teszi, akkor közvetítő kérdések feltételével segíti ezt. Ekkor ismerteti a sértett, hogy hogyan élte át az eseményeket, és hogy milyen jellegű és értékű jóvátétel lenne elfogadható számára. A vétkes is megteszi ugyanezt, annyi különbséggel, hogy Ő a saját szemszögéből mondhatja el, hogy mi történt, amivel végül elismerheti teljes felelősségétvagy éppen védheti a saját álláspontjátA közvetítő mindezekben

játszik egyfajta irányító szerepet, de szigorúan megmarad pártatlansága.Célja, hogy mindkét fél felfogja a helyzet súlyosságát, tisztán lássák a helyzetet. Csak így születhet a végén kölcsönösen elfogadható végkimenetel. Általánosan alkalmazható modell nem létezik, mechanikusan kell levezényelni a megbeszéléseket. A képzett közvetítő sikeres mediálásának kellékei kivétel nélkül elengedhetetlenek. Ezek a szimpátiát, megbízhatóságot sugalló karaktere, elfogulatlan hozzáállása és kiegyensúlyozottsága.

Kinek jó a közvetítői eljárás eredménye?

Valójában mindenkinek. Egy (pl.) közúti baleset okozója is kaphat felfüggesztett börtönbüntetést, azonban így megmenekülhet a büntetéstől, nem lesz büntetett előéletű és megmaradhat a jogosítványa is. Legtöbb esetben anyagi kártérítést foglal magába a közvetítői eljárás eredménye. Ennek az összegében a felek egyeznek meg tárgyalás útján, amelyet a közvetítő vezényel le.

A kártérítés mértéke lehet kevesebb, vagy akár több a bíróság által esetlegesen megítélt pénzbüntetésnél, ám az így az államkassza helyett a károsulthoz kerül.

Az anyagi javakon túl

Gyakran megesik, hogy a sértett vagy a balesetben vétlen személy nem vár mást, mint egy őszinte bocsánatkérést, valódi megbánást, vagy olykor mindössze, hogy a vétkes szemébe nézhessen, elmondhassa neki a gondolatait. Mint tudjuk erre a bírósági eljárás keretein belül nincs lehetőség, hiszen ez rendkívül nehéz az ügyvédek keresztkérdései között, az intézmény falain belül. A közvetítői eljárásban a közvetítő egy pszichológiai szakember, aki a szaktudásával segíti felszínre hozni afelek valódi indítékait és érzéseit, majd ezeket figyelembe véve segít a mindkét fél számára kedvező konszenzust kialakítani. A mediátort titoktartási kötelezettség köti, így a felek egy sokkal oldottabb légkörben cserélhetnek véleményt, juthatnak dűlőre egymással.

A közvetítői eljárás eredménye

A közvetítői eljárás eredménye, a felek között létrejövő megállapodás nem más, mint maga az egyezség.

Mivel a megegyezés kizárólag a feleken múlik, a közvetítői eljárásra és az ott kötött egyezség jóvátételi összegre vonatkozóan nincsenek elvárások az összegekkel kapcsolatban.

 

Pár, aki levelet olvas a férj nyaki sérülésével kapcsolatban

Az összegek nagyságrendje általában illeszkedik a baleset súlyosságához, hiszen nehéz is volna az egyezséget megkötni, ha a sértett több milliós kártérítést akar, a vétkes pedig a töredékét, néhány 100 ezret lenne hajlandó kifizetni. Előfordul persze olyan eset is, hogy kisebb baleset után milliós nagyságrendű jóvátételhez jusson a vétlen, akár olyan, hogy a sérült eltekint ennek az anyagi megfelelőjétől, és megelégszik az őszinte bocsánatkérésselLeggyakrabban azonban a felek vagyoni helyzetéhez igazodó megegyezés történik. -ez számban kifejezve 100.000 és fél millió forint között mozog.

Hogyan lesz, illetve nem lesz a biztosító kártérítésén felül fizetett jóvátétel a jóvátétel?

Bizonyos esetekben előfordul, hogy a biztosító a közvetői eljárás eredményére hivatkozva csökkentené a fizetendő kártérítés összegétAzonban a közösen kialkudott összeg rendeltetése nem az anyagi károk megtérítése, hanem az a jóvátétel, az a bocsánat, -meg természetesen a büntetőjogi felelősség-, amit végül pénzben fejeznek kiA biztosító alap hozzáállása, hogy a károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ez káronszerzés tilalma. A közvetítői eljárásra levetítve ez úgy néz, hogy ha ennek eredményeként kifizetett jóvátétel alapján megtérül a vétlent ér kár értékeakkor a biztosító nem fogja ugyanazt a károsodást még egyszer kifizetni.

Ezt a megállapodás megfelelő megszövegezésével el lehet kerülniígy a lelki megnyugváson kívül, az anyagiak terén is jól jár a sértett, ugyanis a biztosító által fizetendő összeg mellett a károkozó által fizetendő jóvátételi összeghez is hozzájuthat plusz bevételként.

A hiba, amit sokan elkövetnek, hogy a kölcsönösen elfogadott összeg megfizetését valamilyen konkrét anyagi kár megtérítéséhez kötik. Így megadjuk azt a lehetőséget abiztosítónak, hogy azt mondhassa, a kárból ez a jóvátételként meghatározott összeg már megtérült, így ezzel csökkenti is az általa megállapított kártérítés összegét.

Javasoljuk, hogy ha sikerül megállapodni a vétlennek, illetve a vétkesnek, akkor ne szerepeltessék az egyezségben az anyagi kár konkrét megfizetését.A konvenció ne anyagi kár megtérítéséről, hanem jóvátételről szóljon. Így elkerülhetjük, hogy a biztosító konkrét anyagi követelés ellenértékének tudhassa be a közvetítői eljárás eredményeként meghatározott jóvátétel összegét. Ennek eredményeképp a megállapodásban szereplő, közösen kialkudott összeget a kárt elszenvedő fél valóban extra bevételként könyvelheti el közvetlenül a kár okozójától, mindezt a biztosítói kártérítésen felüli.

A közvetítői eljárás alkalmazása sok esetben gyorsabb és elfogadhatóbb megoldást kínál a hosszadalmas bírósági eljárásnál.

Mielőtt döntene, ismerje meg minden lehetőségét, hogy azt a megoldás válassza, amely az Ön számára a legmegfelelőbb!

Ha pedig segítségre van szüksége, akkor válassza a Baleseti Kártérítés profi szakértői csapatát, hogy több évtizedes tapasztalatával segíthessen Önnek!
Érvényesítse igazát, hogy olyan eredmény szülessen, amilyennek valójában kell!

Legfrissebb cikkek

Balesetet szenvedtél, és hiába nem Te vagy hozzátartozód volt a hibás, szerinted nem kaptál megfelelő kártérítést?

Szeretnéd megtudni, hogy mégis mennyit kaphatsz?

Vegyél részt ingyenes tanácsadásunkon! Csak add meg az adataidat, és szakértőink tájékoztatnak a lehetőségekről!

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

A kimondottan kártérítési ügyekre szakosodott kollégáink most ingyenesen megvizsgálják az ügyedet, és elmondják, mi történhet!

Kártérítésért kapott összeg. Ez akár több 10-, 100 millió ft is lehet.

Kérjük válaszolj az alábbi két kérdésünkre, hogy lássuk, milyen baleset történt!

Milyen balesetet szenvedtél vagy szenvedett a hozzátartozód?

Milyen személyi vagy anyagi kárral járt a baleset?

Köszönjük a válaszaidat, VÁRJ!
Érdekelnek azok a tippek, amikkel megelőzheted, hogy a munkáltatód, vagy a biztosító átverjen?
Akkor add meg az email címed, és töltsd le ingyenes tippjeinket, amik baleset esetén akár több 10, de akár 100 millió forintot is érhet Neked!
Ne feledd, nem csak tippeket adunk, SEGÍTENI is tudunk!

Hogyan? Add meg adataidat, és mi megválaszoljuk a kérdéseidet, ingyenes személyes jogi tanácsadást kapsz profi szakembereinktől! Szabad helyeink gyorsan betelnek, úgyhogy jelentkezz mihamarabb!

Kérjük, add meg adataidat!