10+ év speciális tapasztalat a kártérítésben

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

Kártérítési perek a nagyvilágban

A kártérítési perek nem ismeretlenek a nagy multicégek számára. Naponta olvashatunk eseteket, ahol egyik-másik cég érintett ilyen ügyekben. Az alábbiakban következzen pár megtörtént és nagy port kavaró eset.

Ikea

ikea-malmA kártérítési perek nem kerülték el a svéd bútoróriást sem. Az Ikea “Malm” fantázianévre hallgató gyerekbútora felelős 3 amerikai kisfiú haláláért. Az instabil bútor rádőlt a gyerekekre, és agyonnyomta őket.

A cég az első két eset után felhívta mindenki figyelmét, hogy rögzítség a falhoz a bútort, ám a harmadik eset után azonnal leállították a termék gyártását, és visszahívták a már elkészült darabokat.
A három kisgyerek szülei összefogtak, és jogi útra terelték a dolgot. A családok és a cég ügyvédei peren kívüli megegyezésre törekedtek, melynek az eredménye a történelem egyik legnagyobb kértérítési összege lett.

kártérítési perekA svéd cég kártérítés gyanánt 50 millió dollárt (14,5 milliárd forintot) fog egyenlő részben szétosztani a három család között.

Ezen felül a cég 3 kórháznak 50-50 ezer dollárt ajánlott fel támogatásként, és egy a gyerekek biztonságával foglalkozó alapítványt (melyet egy hasonló balesetben elhunyt gyermek édesanyja alapított) további 100 ezer dollárral támogat.

Mindezen túl a cég ezentúl szigorúbb előírások mellett gyártja majd bútorait, illetve a reklámok során is jobban hangsúlyozza majd a biztonsági előírásokat!

Mi SEGÍTÜNK Neked!

Ha balesetet szenvedtél, ahol megsérültél, és nem Te voltál a hibás,
akkor akár több 10-, 100 millió forintos kártérítést is kaphatsz!

A kártérítés megfizetését törvény írja elő!

Kérd profi kártérítési szakértőink segítségét!

Kattints a gombra!

Az autóipar egyik legnagyobb kártérítési pere – Volkswagen

pexels-photo-75384A kártérítési perek nem idegenek az utakon, de viszonylag ritka, hogy nem baleset miatt indult jogi eljárás. A Volksvagen dízelbotránya még 2015-ben robbant ki. Ekkor derült ki ugyanis, hogy cég járművei csak akkor felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak, amikor tesztelik őket. Használat közben a károsanyag-kibocsájtás akár 40 szerese is lehet a megengedett értéknek.

Ezt egy szoftverrel oldotta meg a cég, ami valamilyen módon érzékelte, hogy tesztelik-e, vagy használják-e a járművet.

IMG_3279Ezt a trükköt amerikában 2009 és 2015 között több modellnél is alkalmazta a cég, így összesen 482 ezer autóba került beszerelésre.

Ebbe a közel félmillió érintett járműbe került beépítésre a mostmár igen irónikusan hangzó “clean diesel” névre keresztelt motor.

A Volkswagen mostanra megállapodott az amerikai hatóságokkal, hogy azoknak az ügyfeleknek, akiknek autói érintettek a botrányban. fejenként 5000 dollár kártérítést fizet.

Samsung – az Apple után a kártérítési perek sem kímélik a koreai céget

galaxy-note-7-overheatingElég nehéz időszak van a Samsung mögött. Nyár végén piacra dobták a Note 7 modelljüket. Sajnos hamar kiderült, hogy az új modell akkumulátora hajlamos túlmelegedni, és felrobbanni. Világszerte körülbelül 40 esetről tudni amikor ennek a modellnek az akkumulátora felrobbant.

Persze a Samsung gyorsan reagált. Leállították a gyártást, és csereprogramot hirdettek. Ám a gond ezzel nem oldódott meg. Nagyon hamar megérkeztek az első perelni vágyók. Persze a Samsung kártérítést fog fizetni, ám ez az összeg valószínűleg úgyis eltörpül a visszahívással és cserével járó költséghez képest.

Minden egyes személyi sérüléssel járó eset más és más. Okozza azt egy felrobbanó telefon, vagy egy instabil szekrény, sok mindentől függhet, hogy kitől, miért, és mekkora kártérítési összegre vagyunk jogosultak, vagy hogy egyáltalán jogosultak vagyunk-e. Érdemes minden esetben kikérni egy olyan szakértő véleményét, aki jártas ezekben az ügyekben.

A tapasztalat azt mutatja, hogy azok, akik ügyvédi segítség nélkül járnak el, hajlamosak elfogadni a vétkes fél biztosítójának első peren kívüli ajánlatát elfogadni, pedig szakértői segítséggel ez a kártérítési összeg a többszöröse is lehetett volna.

Személyi sérülés érte? Konzultáljon szakértőnkkel, és tájékozódjon lehetőségeiről!

Legfrissebb cikkek

Balesetet szenvedtél, és hiába nem Te vagy hozzátartozód volt a hibás, szerinted nem kaptál megfelelő kártérítést?

Szeretnéd megtudni, hogy mégis mennyit kaphatsz?

Vegyél részt ingyenes tanácsadásunkon! Csak add meg az adataidat, és szakértőink tájékoztatnak a lehetőségekről!

Balesetet szenvedtél, de nem Te voltál a hibás?
Tudtad, hogy akár több 10-, 100 milliós kártérítési összeget is kaphatsz?

A kimondottan kártérítési ügyekre szakosodott kollégáink most ingyenesen megvizsgálják az ügyedet, és elmondják, mi történhet!

Kártérítésért kapott összeg. Ez akár több 10-, 100 millió ft is lehet.

Kérjük válaszolj az alábbi két kérdésünkre, hogy lássuk, milyen baleset történt!

Milyen balesetet szenvedtél vagy szenvedett a hozzátartozód?

Milyen személyi vagy anyagi kárral járt a baleset?

Köszönjük a válaszaidat, VÁRJ!
Érdekelnek azok a tippek, amikkel megelőzheted, hogy a munkáltatód, vagy a biztosító átverjen?
Akkor add meg az email címed, és töltsd le ingyenes tippjeinket, amik baleset esetén akár több 10, de akár 100 millió forintot is érhet Neked!
Ne feledd, nem csak tippeket adunk, SEGÍTENI is tudunk!

Hogyan? Add meg adataidat, és mi megválaszoljuk a kérdéseidet, ingyenes személyes jogi tanácsadást kapsz profi szakembereinktől! Szabad helyeink gyorsan betelnek, úgyhogy jelentkezz mihamarabb!

Kérjük, add meg adataidat!